Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
malaika

Még mindig karácsony táján

Malaika · 2 hete
"Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok: mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."
(Fekete István)

Folytatom, mert emlékezni szeretnék, és nosztalgiázni. Nyafognék is, de most már késő... 
Mindig szerettem a karácsonyt. Minden havas volt, szép fehér, puha, vastag lepel borította a tájat. Gyerekkoromban nem tűnt halotti lepelnek, most  már igen...Igaz, hogy most alig van hó, s az is oly vékony, mint a szemfedő. Az üzleteket nem díszítették  fel már november végén, s nem folyt mindenhonnan  karácsonyi zene. Nem díszítettük fel a karácsonyfát sem november elején, mint most sokan teszik. Lehetett várni a csodát, lelkünket ünneplőbe öltöztetni, akkorra mikor majd tényleg legyőzi a fény a sötétséget. Most minden üzletben több karácsonyfa díszeleg már novembertől, minden zsúfolásig tele csillogó-villogó díszekkel, rénszarvasokkal, jegesmedvékkel, házak és tömbházak falán mászkáló mikulásokkal, mert minél többször látod őket, talán annál többször veszel belőlük. Gyönyörűek, szemet kápráztatóak a színek, a formák, a méretek, csak éppen a varázslatot öli ki a lelkekből. Mire eljön a Szenteste, már mindenki dugig van mindennel. Szeme belefáradt a csillogásba, füle a  karácsonyi zenébe, lelke a hajszába... 
Emlékszem kisgyerek koromban, nem is lehettünk otthon mi, gyerekek, míg a karácsonyfa díszítése zajlott. Kisebb korunkban elvittek sétálni, mikor már nagyobbak voltunk elmentünk apai nagymamához, és majd este 6-7 óra fele mentünk együtt haza, mert a nagyszülők is nálunk karácsonyoztak. 
Még mindig emlékszem egy aprócska jelenetre: egyik karácsony este, mikor hazaértünk, alig vetkőztem le, máris rohantam volna be a nagy szobába, de hiába nyomtam le a kilincset, nem nyílt az ajtó. Sokáig meg voltam győződve róla, hogy az angyal van most bent, teszi le a fát és a fa alá az ajándékokat. Pedig nem is voltam már olyan kicsi, lehettem 7-8 éves is, de még mindig hittem a csodát. S mikor kinyílt az ajtó, még mindig látom magam, amint nagy csodálkozva néztem a gyönyörűen feldíszített fát. Pedig nem is volt olyan sűrű és erős ágú, mint amilyeneket mostanában kapni, és, talán nem is volt rajta annyi csili-vili dísz, de mégis a leggyönyörűbb volt az egész földkerekségen. Nem is az angyal, hanem csak mama zárta be a szobaajtót, hogy ne tudjunk egyből berontani a szobába... :) De mégis elvarázsoltak a színes üveggömbökön megvillanó parányi fények, amelyeket csupán egy régi zörgőláncba szerelt apró villanykörték szolgáltattak, pedig nem is villogtak, nem is zenéltek, de akkor láttuk először. Együtt énekeltük a fa alatt a "Menyből az angyalt", s lelkünk ünneplőbe öltözött. 
A fát sem együtt vásároltuk a szüleinkkel. Az mindig titokban zajlott, s mi csak feldíszítve láttuk meg legelőször. Olyan volt mint egy csoda, mintha valami varázslat által került volna be a szobába, alatta az ajándékokkal. 
Anyja mesélte, hogy egyszer a munkahelyén vásárolta meg a fát és egy kollégájával hazaküldte. A tesóm, lehetett 3-4 éves, meglátta, mikor a férfi kivitte a teraszra, és délután anyjának újságolta nagy izgatottan: 
- Anyja, képzeld járt nálunk az angyal! 
- Hogyhogy, Tibike?  
- Hát meghozta a fát! De tudd meg, hogy egy nagyon csúnya angyal volt!
Később, mikor már megnőttünk, olyan sokszor elemlegettük a "csúnya angyalt". :) 
Úgy őrizték a szüleim ezt a hagyományt, hogy jóllehet már tizenéves lányka voltam, még mindig nem segíthettem otthon a fadíszítésben. Emlékszem, december 24-én elmentem apai nagymamámékhoz, aki, hosszas könyörgésünkre, végül megengedte, hogy nála feldíszítsük a fát az unokatesómmal. Pár évig még így ment a dolog: mamánál díszíthettük a fát, otthon nem. Mikor este beléptünk a szobába a csoda még mindig csoda volt, akkor is ha tudtuk, hogy a szüleink díszítik a fát, és az ajándékokat is ők teszik a fa alá. Tiszta szívemből-lelkemből köszönöm nektek, hogy ilyen sokáig őriztétek velünk, bennünk, a karácsony igaz szellemét, a csodát.
Mit látnak a mai gyerekek? Hogy már novembertől, minden üzlet tele van feldíszített karácsonyfákkal, nem beszélve a hipermarketekről, ahol szinte 50 feldíszített fa van, ha nem több. Két hónap alatt úgy megszokják, - sokszor már otthon is december elején feldíszítik a szülők a gyerekeikkel együtt -, hogy mire eljön a tényleges ünnep, lesz egy gyönyörűen sziporkázó fájuk, viszont hiányozni fog az ünnep "lelke" : a varázslat, a csoda.
Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy nekem másmilyen karácsonyokban volt részem, ami segített abban, hogy most, túl az 50-en, még mindig látom a csodát a feldíszített karácsonyfában...S azt hiszem, most már mindig is látni fogom, életem végéig...Lelki szemeimmel látom anyukámat és a nagyszüleimet, pedig ők már nem ebben a világban ünnepelnek, de a varázslat, számomra, mindig varázslat marad.

Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Malaika
Malaika szuahéliül angyalt jelent. De azt nem tartom valószínűnek, hogy angyali természetem lenne... :)