Ilona tanítónénit is hátrahagyva, beléptem diákéveim harmadik szakaszába, az ötödik osztályba. Újabb kihívások, újabb örömök és bánatok tarkították gyerekkorom eme szakaszát. Tanárok jöttek a tanítónéni helyett, meg kellett szokni őket. Újabb iskolatársakkal is bővült osztályunk, mivel csak 14-en voltunk, még hoztak 14-et, legyünk 28-an. Jó tanáraink voltak, szerettem őket. Még most is szívesen emlékszem rájuk, igazi hivatásuk volt a tanítás. Az igazgató néni, aki biológiát tanított, Vulkán bá földrajtzot ( még a neve is olyan földrajzos :) ), Zudor bá történelmet, az osztályfőnöknőnk németet, mind oly kedvesek voltak szívemnek. A rajztanáunkat gumi pucának hívtuk, mert olyan magas volt. Nem tudom honnan jött ez a név, lehet, hogy a felsőbb osztályoktól örököltük, a tornatanár kukac bá volt, apró termete miatt. Néha eltűnődöm, tudták-e a csúf neveiket? A matektanárt és a fizikatanárnőt utáltam, mert inkább humán beállítottságú voltam, mint reál, tehet ezek a tantárgyak nem mentek túl jól. A kémia tanárnővel viszont jól elvoltam. Szigorúak voltak tanáraink, Zudor bá bizony végigvágott a vonalzóval a fiúkon, ha szemtelenkedtek, és egyetlen szülő sem rohant panaszra, ha megsapkázták a csemetéjét. Nem úgy, mint napjainkban... A matektanár Tollas bá volt, gimiben tanított, aztán valahogy odakerült a mi iskolánkba, V-VIII osztályba tanítani. Nem tudott a 11 évesek színtjén magyarázni, úgyhogy sokan nem értették az osztályunkból. Nekem magántanárhoz kellett járnom, hogy valamit is tudjak. Nem volt egy jó periodusa az életemnek. De a gimibe felvételizni kellett, ahova szükséges volt a matek.
Akkoriban még a szocializmus korát éltük, haladtunk a kommunizmus felé, tehát a sátoros ünnepeken kötelező volt felvonulni . A diákoknak is műsort kellett betanulni, amit a stadionban kellett előadni a nagy napon. Osztálytársnőm, akivel nagyon jól voltunk, sokszor jártunk egymáshoz játszani is, akiről azt hittem barátnők vagyunk, szintén részese volt a csapatnak, tehát időnként el kellett mennie gyakorolni a stadionba. Ilyenkor én pakoltam be az iskolatáskáját és vittem haza, hiszen két tömbházzal lakott csak tovább. Nos, egyszer úgy esett,hogy mikor mentem haza a két táskával, megkértem egy osztálytársunkat, aki egy házban lakott a barátnőmmel, hogy legyen szives adja be a táskát ő. Misi el is vállalta, be is adta, hiánytalanul megvolt minden, de mégis kitőrt a haddelhadd, mert Zitike, drága elmondta,hogy nem én adtam be a táskáját. Erre a tornatanárnő, aki mellesleg már nem is tanított engem, jól leteremtett, hogy lefogytam volna 5 dekát, ha én adom be a táskát? és beírt a naplóba egy egyest. Nahát, anyjának sem kellett több, elment az iskolába és elővette őket, hogy húzzák ki az egyest, amit mégcsak nem is az én tanárom írt be. A táska hazakerült hiánytalanul, miért kellett így beszéljen velem a tanárnő az egész osztály előtt? Nagy kalamajka lett, a tornatanárnő nem akarta kihúzni az egyest, már közeledett az évharmad vége és még mindig nem történt semmi. Végül az igazgató néni javította ki a naplót. Ettől fogva Zitikével is tartottam a három lépés távolságot, egy darabig nem is beszéltünk egymással. Később aztán kibékültünk, de ezt az esetet soha nem felejtettem el neki.
Egyszer karnevált rendeztek az iskolában és Tollas bá volt a fényképész. Filmezett is, mert azt levetítette az osztályban. Színes képeket készített, és lehetett rendelni belőlük. Hogy örvendtem, hogy színes képen leszek megörökítve, ami akkoriban nem volt mindennapi esemény. Ki is fizetette velünk, csak éppen a képeket nem kaptuk meg soha. A pénzt se adta vissza. Ez volt Tollas bá...
Letelt az a három év is, eljött a nyolcadik osztály végi ballagás. Akkoriban döcinek hívták, volt élő zene, kaja, üdítők. Ettünk, ittunk, táncoltunk elbúcsúztunk egymástól, hiszen a gimit legtöbben más iskolában kezdtük. Azt mondják a tartós, jó barátságok életünk eme szakaszában köttetnek, hiszen sokan óvodás korunktól ismertük egymást, 10 évig voltunk egymással jóban-rosszban, de számomra ez az állítás nem volt igaz. Azt is mondják, hogy ezután már igaz barátságok nem köttetnek, lehet, hogy ez sem igaz, de számomra az volt. Ebben a három évben még jobban megismertem az emberi természetet, és állíthatom nem a bájosabbik oldaláról.