Karácsonyról már írtam kétszer is, akkor most legyen a húsvétról is szó. Szép emlékeim vannak róla, bár a locsolkodás meg a locsolókra várakozás szertartása sosem tartozott a kedvenceim közé. Gyerekkoromban inkább azt szerettem, mikor a testvérem hazajött a sok szebbnél-szebb festett tojással.A legszebbeket megőriztük több évig is, némelyik belseje úgy összeszáradt, hogy ha megráztuk kopogott. Vigyázni kellett viszont, hogy ne törjük el, mert akkor rém büdös volt.
Nagymamám mindig tárkonyos bárányragu levest főzött, utána pedig illatos báránysültet szolgált fel az elmaradhatatlan krumplisalátával. Remek volt, mindannyian szerettük. Bár ettünk tojásos bárányt is, de kedvencem mai napig a báránysült. A szenen sült bárányflekken is az ínyencségek közé tartozik. Eszméletlenül finom jó sok hónapos retekkel, zöldhagymával, paradicsommal felszolgálva. Mindazonáltal tömbházlakásban nem lehet szenen grillezni, tehát marad a báránysült. Mama töltött bárányt is készített a bárányaprólékból. A szivet, májat, tüdőt megfőzte, apró kockára vágta 2-3 főtt tojással együtt, ízesítette sóval borssal, apróra vágott zöldhagymával és jó sok petrezselyemzölddel, majd belekavart két nyers tojást is és a bárány bordás részén a bőrt felfeszítve, megtöltötte. Tűvel cérnával összevarta és úgy tette sülni a sütőbe. A megmaradt tölteléket fátyolhájba csavarta és szintén megsütötte. Istenien finom volt. A menü másik főszereplője a töltött káposzta volt. Húsvét másodnapján, mikor puccba-parádéba vártuk a locsolókat, mindig töltött káposzta volt ebédre. Mikor megmelegítettük és épp asztalhoz ültünk volna, nem létezetett olyan, hogy valami eltévedt locsoló ne csengetett volna, mikor az első falatot a szánkhoz emeltük. Katasztrófális volt. Mama sosem sütött húsvétra diós-mákos beiglit, azt mondta, az karácsonyi sütemény. De volt többféle aprósütemény, egyik finomabb a másiknál. Habcsók, huszárcsók, csokiba mártott kiflicskék, Kossuth-kifli, sajtos perec, hogy felsoroljak belőlük néhányat. Mama krémes sütiket sem készített húsvétra, mert azt mondta a gyerekek, akik locsolni jönnek összemaszatolják magukat.
Mikor már kinőttem a gyerekkorból és én készítettem a húsvéti süteményeket, csináltam krémeseket is, mint pl. isler, de a diós-mákos beigli most sem kerül fel a húsvéti asztalra. Az aprósütemények viszont több változatban részesei voltak eme ünnepnek.
A piros tojás festése egy külön rituálé volt minden húsvétkor. Mama piros és zöld tojásokat festett, amiket mindig fehér szalvétára tettünk. Ott virítottak szalonnabőrrel kifényesíve a húsvéti asztal közepén. Mkor már én vettem kezembe a tojásfestés igen bonyolult műveletét más fajta tojásokat készítettem. Általában szombat délután művészkedtem velük. Megmaradtam a piros és zöld színnél, de különböző leveleket és virágokat tettem rájuk, szorosan harisnyába csavartam és úgy festettem meg őket. Egészen fantasztikus minták kerekedtek ki. Voltak évek, mikor mind a 10 ujjamat vízfestékbe mártottam és úgy tapogattam össze a főtt tojásokat. Ezek is érdekesek voltak. Volt mikor kézzel megrajzoltam őket, nyuszit, virágot, bárányt stb. és vízfestékkel színeztem a rajzokat. Bonyolult és hosszadalmas művelet volt, de szívesen csináltam. Voltak évek, mikor megfestettem a tojásokat tojásfestékkel és lehúzós képekkel díszitettem.
Vacsorára mindig finom sonkát ettünk, friss juhsajttal, hónapos retekkel és zöldhagymával. Reggelire pedig tejszínhabos kakaót vagy tejeskávét kaláccsal, mely szintén elmaradhatatlan része volt az ünnepnek.
Manapság, mikor az idő úgy elszaladt már felettem, csak négyen ülünk a húsvéti asztalhoz. A testvéremék nem jöhetnek haza a covid vírus miatt. Tárkonyos bárányleves, báránysült krumplisalátával lesz ebédre. Sós rúdat és szavarint sütök, tojást már nem festek...
Örökké hálás leszek, hogy gyerekkoromban annyi szép húsvétot megélhettem, hogy fiatalkoromat is bearanyozta a családias légkörben eltöltött ünnep, mikor még hiánytalan volt családunk. Mamáim, tatáim és anyja is már nem evilágban ünnepelnek, de tudom és érzem, hogy mindig velem vannak és sosem hagynak magamra.